2019. 10. 20. , Vendel napja van.
 

Gálára készül a Bárdos Vegyeskar. Novemberben ünneplik a kórus alapításának hatvanadik évfordulóját. A Bárdos Lajos Vegyeskar rengeteg pozitív értékelést kapott pályafutása alatt. Elnyerték például a „fesztivál kórus” és a „gála kórus” minősítést, 2016-ban pedig Tatabánya Város Kultúrájáért Díjban részesültek. Egyik hétfői próbájukra látogattunk el, mert szeretnénk megmutatni a Backstage-ben, hogyan készülnek a fellépésekre.

A • Tatabánya, Ma • témái: • 70 év - kiállítással egybekötött filmvetítéssel és gálával ünnepelt a Bányász Táncegyüttes • A Győri Filharmonikus Zenekar koncertezett A Vértes Agorájában • A megújult sétálóutcában rendezték meg a Dózsakerti Családi Napot és I. Vadfőző versenyt

A kortárs magyar zeneszerzés markáns alakja, Dubrovay László művei gyakorta felcsendülnek a Győri Filharmonikus Zenekar hangversenyein: ezúttal a magyar Millennium tiszteletére készült Ünnepi zenét vette programjára az együttes. Emellett a közönség hallhatta Bartók Bla A fábol faragott királyfi szvitjét, valamint Rimiszkij- Korszakov Sherzeadeját.

A Tatabánya, Ma témái: • Átadták az egykori MÁV-szállóból kialakított kollégiumot • A STILL Villástargonca Kft. idén Tatabányán terjeszkedik tovább • 24. tehetségkutatóját tartotta Tatabányán a Peron Music Alapítvány a Vértes Agorájában

24. tehetségkutatóját tartotta Tatabányán szeptember 8-án a Peron Music Alapítvány a Vértes Agorájában. A tehetségkutató és tehetséggondozónak több magyar zenekar köszönheti ismertségét, sőt, azalapítvány hatóköre egyre csak terjed országon kívülre is.

A Május 1. parkban péntek délutántól vasárnap estig zajos sikert arató retro koncertekkel, kiváló hangulatban telt a 69. Bányásznap Tatabányán. A három nap során kézműves- és kirakodóvásár, vidám park, romkocsma és változatos színpadi programok várták a kilátogatókat. Péntek délután Kovács Kati koncertje melegítette közönséget a Tatabánya Pont által szervezett programon, ahol átadták a Virágos Magyarország kezdeményezés díjait. A Program Komárom-Esztergom, Fejér és Veszprém megyei területi díjátadóján Tatabánya elnyerte a Belügyminisztérium „Virágos önkormányzatért” díját város kategóriában. Az elismerést Schmidt Csaba polgármester vehette át a Bányásznap nagyszínpadán rendezett díjátadón.

A • Tatabánya, Ma • témái: • Retro hangulatú Bányásznap a Május 1. parkban • Átadták a Solymos Mihály- és a Tatabánya Közbiztonságáért díjat • Ünnepeltek a villamoságazatban dolgozók is

Neoton Família, Kozmix, Magna Cum Laude – többek között az ő koncertjeik szórakoztatták az érdeklődőket a 69. Tatabányai Bányásznapon a Május 1. parkban. A fellépők produkciói mellett kézműves- és kirakodóvásár és vidámpark is várta a látogatókat a hétvégén.

Idén is a Csónakázó tó adott otthont az Augusztus 20-ai ünnepségnek / Backstage - Légió és Török Ádám / Vándor címmel zenés kerti partira várták az érdeklődőket az alsógallai József Attila Művelődési Házban

Idén is a Csónakázó tó adott otthont az Augusztus 20-ai ünnepségnek. Egész nap honfoglaláskori életmód bemutató, vidámpark, népi játékpark várta a gyermekeket. Délelőtt az Apacuka együttes lépett színpadra, míg este a Piramis együttes, a napot pedig tűzijátékkal zárták.

ÁSZF